Nagy örömmel indultunk el ez év május 25-én Debrecenbe, ahol a Debreceni Agrártudományi Egyetem területén lévő Agrár Étteremben tartottuk Nemzeti ünnepünket. Körülbelül 250 vendég érkezett, ezúttal asztaloknál foglalhattunk helyet.
Az ünnep, mint mindig, az Országos Ruszin Önkormányzat elnökének, Kramarenko Viktor, beszédével kezdődött, amelyben megköszönte a vendégeknek a szíves jelentétet, beszélt az ORÖ idei munkásságáról és megkért mindenkit, hogy vegyen részt a szavazásokon, ahol lelkiismerete szerint szavazzon. Az ezután következő beszédében dr. Pósán László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke beszélt a ruszinoknak a magyarokkal, Magyarországgal való kapcsolatáról. Kihangsúlyozta a ruszinok fontos szerepét Magyarország történelmében és reményét fejezte ki, hogy a ruszinok továbbra is fontos nemzetiség lesz országunkban.
A beszédek után került sor a Hodinka Antal Díj átadására. A díjat Kramarenko Viktor, az ORÖ elnöke és Szónoczki János, az ORÖ elnökhelyettese adta át. Idén a ruszin kultúra, a hagyományőrzés, az anyanyelv és a görögkatolikus értékek ápolása terén kifejtett tevékenységükért Hodinka Antal Díjat – emlékplakettet és oklevelet – Tivadar Mihály görögkatolikus lelkész vehette át. Az atya egyházi szláv nyelven tart misét minden vasárnap a budapesti Rózsák terei görögkatolikus templomban. Sok rendezvényünkön vesz részt mint pap és ruszin, sok előadást tartott a hitünkről, a hitvallásunkról. Gratulálunk a Díjhoz!
Az ünnep kulturális programmal, Zán András csellóművész előadásával folytatódott, majd a teremben felállították Jézust és Szűz Máriát ábrázoló bannereket, egy kis oltárt helyeztek el gyertyákkal, így már el lehetett végezni a szertartást, a Parakliszt Nagyméltóságú és Főtisztelendő Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Metropólia érsek-metropolitája végezte. Szentbeszédében az érsek úr Szűz Mária szent boldogságáról beszélt, a boldogságáról, amiért hitt Istenben. Nem volt könnyű élete, és a boldogsága nem a könnyű élettől, nem a gazdagságtól volt, hanem a hit által.
A szertartás után az érsek-metropolita megszentelte az ünnepi ebédet. Az ünnepi ebéd alatt a kellemes hangulatról Soszták Viktor (hegedű) és Demjén Gergely (tangóharmonika) gondoskodnak. Ruszin énekeket adtak elő Tivadar Anasztázia és Alexandra, Tivadar Mihály atya felesége és lánya, a „Ruszsinok” folklóregyüttes tagjai.
Az ünnepen többek közt jelen voltak Giricz Vera, az Országgyűlés ruszin nemzetiségi szószólója, Medvigy Petro, a szlovák köztársasági elnök ruszin nemzetiségi tanácsosa, Bobinec Mikola, Kárpátalja képvelője a Ruszin Világtanácsban, Szónoczki Mária, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi és a Miskolc MJV RNÖ elnökasszonya, ruszin önkormányzatok elnökei, elnökhelyettesei, képviselői.
A Ruszin Nemzeti Ünnep fővédnökei voltak:
Soltész Miklós, Egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár,
Dr. Pósán László az Országgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke.
A Ruszin Nemzeti Ünnep védnöke: Giricz Vera, az Országgyűlés ruszin nemzetiségi szószólója
Az ünnepet a Bethlen Gábor alapkezelő Zrt. támogatta, pályázati azonosító: NKUL-KP-1-2024/3-000416.
Giricz Viktor